(Debrecen, Jézus Szíve Plébánia)
A debreceni Jézus Szíve Egyházközség minden tagja örömmel köszöntötte v. Reviczky Éva testvérünket okt. 17-én a szentmise keretében, abból az alaklomból, hogy megkapta a Caritas Hungarica díjat. Méltán kapta meg ezt a kitüntetést. Széles látókörű, az Egyház oszlopos tagjaként szolgál. Valóban magára nézve kötelezőnek tartja Jézus mondását: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt25,40) Mottója: „Nem az számít amit magunkért teszünk, csak az amit másokért.” Ez a másokért való tenniakarás, keresztény szóval: szolgálat, mély hitéből, embertársak iránt érzett szeretetéből és ősi családjából hozott példáiból forrásozik. Így alkot maradandót embertársai javára és Isten dicsőségére. Közösségi ember, nagyon jó szervezőképességgel megáldva. S ezt mindig úgy, hogy az általa megújult számtalan templomot és kápolnát, az általa szervezett jótékonysági koncertekkel dúsítja. Van olyan nagyszabású koncert rendezvénye, ahova világhírű művészeket hív meg, a teljesség igénye nélkül: Pitti Katalin, Tokody Ilona, Muskát András, Hegedűs Valér, Dolhai Attila, Szt. Efrém Gyermekkórus, Svetits 100 tagú Gyermekkórusa. Ezeknek az Urat dicsőítő ének-áhítatoknak a bevételét, egy előre kitűzött célra fordítja. /Debreceni Szent Anna Székesegyház 325 kg-os harangja, Torinói lepel hiteles másolata, szintén a Székesegyházban./ Gazdag, kéziszövésű az erdélyi Székről származó oltárterítők is hozzá fűződnek. Az ilyen nemes anyagú terítők borítanak még számtalan templomot és kápolnát. A debreceni Jézus Szíve templom teljes belső felújítása, hatalmas méretű festményekkel díszítve falait. Nemcsak adomány, hanem egy kiváló művésznek lehetőséget is adott sok munkára: Bagamérban, Nyírmártonfalván, ahol aranyozott oltárt és a metropolita által gyönyörűnek mondott ikonokat festett. Az egyik nagy koncert teljes bevételét a Siketek és Nagyothallók debreceni iskolájának ajánlotta fel. A kornak megfelelő játszóteret alakítottak ki belőle.
Görög testvéreinkkel is nagyon jó kapcsolatot ápol. Magyarországon első magánszemély volt, aki a „Szeretet házhoz megy” címmel nagyszabású koncertet rendezett és szervezett a szír keresztény testvérek javára. Fővédnök Kocsis Fülöp érsek metropolita volt. A befolyt szép summát Fülöp atya adta át az aleppói melkita metropolitának Szíriában.
A bagaméri görög katolikus templomban több alkalommal léptek fel hírességek, ott is a befolyt összeg a templom javát szolgálta. Metropolita atya engedélyével ott van a Revisnyei Reviczky család címere felfestve.
Az idős testvérekre is kiterjedt figyelme. A debreceni Szent Erzsébet otthonban is többször rendezett adventi koncertet az ott lakóknak. Szívének középpontjában a testvérek látogatása áll. Odaadó lélekkel teszi, sokszor erején felül, hiszen csak 3 éve nyugdíjas. Az előtt vezetői beosztása mellett, a hétvégéket, estéket feláldozva tette szolgálatait.
A bagaméri Református Otthon látogatása és támogatása után következett paralell a debreceni Szent Erzsébet Otthon és a mikepércsi, ma már Református Egyházhoz tartozó Idősek Otthona. Amikor oda mehetett és ment, szinte kivirágzott. Pedig embert próbáló sorsokkal találkozott. Bosák Nándor püspök atya engedélyével áldoztatta a testvéreket. A Kenézy Kórház rehabilitációs osztályán is havi rendszerességgel látogatta beteg, gyógyuló testvéreit. A lelki-testi gyógyulást, szolgálatával igyekezett segíteni. Egyik testvér így jellemezte:”Ő olyan, mint Teréz anya.” Ő úgy is hívta, „Kisterézanyú”. Éva Testvér ezen szolgálatait Jézusnak, a Szent Szűznek és Szent Antal pártfogásának tudja be. Mint mondja: „Mindent felülről kapunk. Előre és felfelé kell nézni, különösen baj, bajok idején. Csak ez segíthet!”
Szívesen emlékezik vissza arra, hogy a siket és nagyothalló testvéreknek is szükség van a hit erejére és annak gyakorlására. Éjjel, hajnalig tanulva, letette a siketek és nagyothallók jelnyelvi vizsgáját. Így tudott szentmisét szervezni a debreceni Jézus Szíve Templomban. Nem rajta múlott, hogy okafogyottá vált a kezdeményezése. Pedig Budapestről minden hónapban jött a jelnyelvi misét tartó atya. Sajnos a siket és nagyothalló testvérek nem mutattak érdeklődést.
Megemlíteném még a nyírmártonfalvi Reviczky ligetben lévő Mária imahelyet. Ő alakítatta ki, és idén már 5. alkalommal jött össze a szépszámú hívő sereg a szentmisére. Egyik évben görög, a másikban római szertartás szerint.
Éva testvér nemzetközi kapcsolatokat tart fent. A Padovai Szent Antal Bazilika főigazgatójával, hosszú éves személyes és levelezési kapcsolatban van. Legutóbb írt egy ismertető könyvet konnersreuthi Neumann Terézről. Ő a világ legstigmatizáltabb személye. Bajorországi, ezért a saját kiadásában, angolul és magyarul megjelent könyvet elküldte XVI. Benedek pápának, aki személyes hangú levélben köszönte meg azt. Ennek a munkának a vele tartozója, hogy a németországi Regensburg püspökével is állandó levelezésben áll.
Se szeri, se száma azoknak a szolgálatoknak, amit ő végez.
Mindig hittel és alázattal teszi. Elkötelezettsége a Katolikus Egyház iránt példamutató. Nem hivalkodik, csak szolgál. A debreceni Jézus Szíve Templomban a díj kihirdetése után mindenkinek köszönetet mondott, aki ott a templomban segítője volt. Így mondta: „Amíg a szívem dobog, és egészségem engedi, szolgálni szeretném az Urat, csakis az Ő dicsőségére.”
A magam és az egyházközség nevében mondok köszönetet Éva Testvérnek nagylelkű szolgálatáért. Isten áldása legyen életén!
Ui.: Egy személyes történetet szeretnék ide kapcsolni, ami mindennél ékesebben bizonyítja, mennyire szükséges a KARITASZ – szolgálat.
„Az egyik idősek otthonának a férfiosztályán lakott Sándor testvér. Nálánál nehezebb sorsú illetővel sohasem találkoztam. Születéskor anyja otthagyta a kórházban. Nevelőszülőkhöz került. A nevelőanyukája szerette. Nevelőapja verte, amikor csak tudta. Ólban lakott. Mikor elvégezte a kötelező nyolc osztályt, nevelőapja kitette a szűrét. Tanulni tovább nem tudott, kocsisnak állt. Vitte a lovacskákkal a tüzelőanyagot, vagy éppen amit kellett. Ment az idő, nősülni nem tudott. Amint mondta: „Kinek kell egy szegény ördög.” Hol itt, hol ott lakott, mígnem az utcára került. Egy jó szándékú ember segítségével tudott bejutni az Otthonba.
De az egészsége már nagyon megromlott. Cukor betegség, epilepszia, pészméker, mindkét láb amputálva, általános testi-lelki sorvadás, a végén különszoba igen fertőző baktériummal. Mikor mentem hozzá, csakis beöltözve tudtam ott lenni és etetni őt… Akkor még nem volt Covid.
De ennyire ne menjünk előre. Látogatásaim során már a sorompónál várt. Mindig ugyanabban az időben mentem, mert nem tudtam másképp a kapcsolatot vele tartani. Volt olyan eset, hogy nem várt a kapuban. Tudtam, baj van. Kórház, zárt osztály. Minden nap mentem hozzá, hogy tartsam benne a lelket. Külön engedéllyel levihettem sétálni, persze kerekes székkel. Egy hónapi ott tartózkodás után végre kijöhetett. Az ilyen kórházi esetek sajnos többször előfordultak. De mindig legyőztük a bajt. Mi hárman! A Jóságos Úristen, Sándor és én a szolgájuk.
Az Otthon gyönyörű parkjában egy séta alkalmával Sándor megállt a kerekesszékével. Hívta a macskáját. Ő úgy nevezte, „ Nincs Senkim”. Ez volt a cica neve. Jött hozzá szaladva. Mindig lecsípett Sándor az ebédjéből, hogy finom falattal lássa el, egyetlen hozzátartozóját.
Másik sétánk alkalmával, szólt álljunk meg. Persze, - miért is ne? Rám nézett, majd fejét az Ég felé fordította és mondta: „Jó az Isten, mégis jó az Isten!” Ha rágondolok, most is könny szökik a szemembe. Ez az ember, aki azóta már a mennyei hazában van és remélem futni és táncolni is tud ott, ami itt a földön nem adatott meg neki, de nagyon szeretett volna, mesélte, álmában sétál és táncol… ki tudta mondani, --- „Jó az Isten, mégis csak Jó az Isten!”
Én magam hálát mondtam az Úrnak, hogy nekem megengedte ezt a kegyelmet. Megengedte, hogy a szolgálatom által nem is tudom, hogy nevezzem, úgy érezte ott akkor az az ember, hogy Isten vele van. Hogy fogja a kezét… S ha ehhez bármily parányi munkával, nagyon sokszor fáradtan is, de hozzá tudtam járulni, köszönöm az Úrnak! Köszönöm a Szentséges Szűzanyának és Szent Antalnak, akikhez folyamatos imáim szállnak. Sándor a kezeim közt halt meg, a nővérek szerint a test halott volt, de a szeme az értelme várt rám. Az utolsó leheletéig! (Lejegyezte v. Reviczky Éva )
Szegedi Kálmán plébános
Debrecen, 2021. október 18.