A szentmise látogatása a járvány ideje alatt!

 A Koronavírus okozta járvány idején templomunkban a szentmisén való részvétel az idevonatkozó törvényi előírások szerint lehetséges. Aki kora vagy betegsége miatt nem tud eljönni a templomba, otthon imádkozzon. Kérem a Kedves Testvéreket az otthoni imára és a TV, rádió miseközvetítéseibe való bekapcsolódásra. Imádkozzunk egymásért!

 

Hogyan gyónhatunk, áldozhatunk?

Lelki gyónás és lelki szentáldozás:

A megyéspüsköt felmentést adott a szentmisén való részvétel alól, de a vasárnap megszentelése alól nem! Hogyan szentelhetjük meg a vasárnapot? Otthoni imával, TV, rádió szentmise közvetítésének hallgatásával és bekapcsolódással. A bünbánati részben felindítom a bűneim megbánását, kérem azok megbocsátását és erős fogadást teszek azok elkerülésére, majd jóváteszem az okozott fizikai-lelki kárt (ima, jócselekedet). Így méltóvá válok a Krisztussal való találkozásra, jelen helyzetben a lelki áldozádra. Krisztust befogadom tiszta szívembe, aki betölt végtelen szeretete által az Ő kegyelmével. (Ezt követően, miután az akadályok megszüntek, minél hamarabb, a hagyományos módon is el kell végezzük szentgyónásunkat és szentáldozásunkat!)