Testvéri szolidaritás

 

A nyírmártonfalvi Kék Nefelejcs Hagyományőrző Egyesület felhívására jöttek össze a nyírmártonfalván lévő Reviczky Ligetben 2019 június 15-én vasárnap délután a tragédiára emlékezők.

A segítő Szűzanya barlangjánál rövid megemlékezést tartottak a hívó szót meghallók.

Szegedi Kálmán plébános, Tarapcsák János paróchus atyák részvételével az ünnepi megemlékezés szervezője és az Egyesület elnöke , Almási Sándor úr köszöntötte a jelenlévőket.

Gyászra emlékeztünk. Szolidaritással és fájdalmas megrendüléssel azokra a Dél-Kóreai turistákra, akiknek értelmetlen halála, mély nyomot hagyott minden jóérzésű emberben.

Az összejövetel Almási Sándor elnök úr köszöntőjével kezdődött, majd Tarapcsák paróchus atya rövid Istenfohászával folytatódott. Szegedi Kálmán plébános atya , az elhunytakért imádkozott.

A megrendült jelenlévők, kiválóan tükrözték az egész magyar társadalmat. A Magyar nép szolidáris minden bajba jutott emberrel, akik segítségre szorulnak közvetlen, vagy közvetett módon hazájukban.

Ez a tragédia annál inkább is megrázó volt, mert a hazánkat meglátogató turisták örömre készültek, és részt vettek azon a sétahajó úton, ami szabadságuknak egy fénypontja volt, a Világörökség részeként nyilvántartott gyönyörű panorámájú környezetben. A Parlament, a Margit híd, szemben a Sándor Palota, Mátyás templom a Miniszterelnöki Rezidencia…

Az örömöt sajnos egy pillanatnyi figyelmetlenség által okozott szörnyű baleset követte. Nincs visszaút, nincs remény. Az elhunytak és azok hozzátartozói, mind a szerencsétlenség áldozatai.

De az együttérzésben, a bajban nincsenek egyedül. A Magyar Állam azonnali segítségnyújtásba kezdett, nagy, nemzetközi összefogással. Szlovák, Szlovén, Norvég s nem utolsósorban a Dél - Koreai szakemberek, segítők részvételével.

S azzal a szolidaritással, ami mindannyiunk lelki támogatásával történt.

A nyírmártonfalvi Reviczky Ligetben, Mária imahelyen az összes elhunyt részére, az emlékezés fényét jelző gyertyagyújtás volt. Közös imával és közös énekléssel zárult az a szomorú, de mégis, az emberi összetartozást szorosan kifejező vasárnap.

2019.június 19

v.RÉ